Kazimierz Moczarski: Beszélgetések a hóhérral

Nos, nem volt egy könnyű olvasmány. Fura módon került a listámra is: mikor válogattam a polcomról, ránéztem, hogy "ó, érdekes a címe, legyen ez", de nem olvastam el a fülszöveget. Ha ez a lépés nem marad ki, lehet mást választok helyette. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam. 

A könyv egy nagyon érdekes szociográfia, melyben egy újságíró (Moczarski) számol be "élményeiről", melyeket egy lengyel börtönben szerzett két II. világháborús náci tiszt társaságában. Schielke a közkatona és Stroop, a főfőfő, aki több tízezer ember halálát okozta.

És akkor most jöjjön, hogy miért is nem volt könnyű:

• rendkívül nehezen viselem a rasszista megjegyzéseket, összehasonlítgatásokat, lekicsinyléseket - ebből nem volt kevés,
• túl sok volt (legalábbis nekem) a katonai kifejezés és kapcsolódási pont, és ebben a témában nem vagyok egy talentum,
• túl sok volt a német szó...

Az első ponthoz visszatérve, többször előkerült a könyvben, hogy Stroop miért gondolkodott úgy, ahogy. Hogy belénevelték, kicsi kora óta zsidóellenes, árjamagasztaló propagandaszövegeket hallgatott, stb. Amit nem tudok igazán elfogadni, de megérteni sem. Mert ez sem ment fel senkit ártatlan (tehát nem katona - lévén háborúról van szó/bűnőző) emberek, gyerekek meggyilkolása alól, tartozzon bármilyen etnikumhoz is.

Ezen kívül a másik, ami felmerült, hogy parancsokat hajtott végre. Ami összefüggésben áll azzal, hogy hogyan nevelkedett. Ezt már könnyebben meg tudom érteni, de... Eszembe jutott  Remarque egyik műve, a Szerelem és halál órája. Ebben a német katona elgondolkodott rajta, hogy parancsokat hajt végre, de azok vajon helyesek-e? 

Ellenben Strooppal, aki gondolkodás nélkül cselekedett és hajtotta végre az utasításokat, egyre feljebb jutott a ranglétrán, de nem volt sem kiemelkedően okos, sem kiemelkedően bátor (a háború nagy részét üdülőhelyeken töltötte és sosem harcolt valódi, éles helyzetekben). Szóval nem volt egy szimpatikus figura. 

Viszont rendkívül tisztelem Moczarski türelmét vele szemben, mert ugyan én sem vagyok egy hirtelen haragú ember, de nem mernék fogadni arra, hogy nem húztam volna be legalább egyszer ennek a Stroopnak.

Idézetek, amik elgondolkodtattak (nagyon sok volt, de tekintettel arra, hogy sértő lehet egyes vallásúakra nézve, inkább nem írtam ki őket):

"- Én lefekszem a padlóra. Önnek jár az ágy, mivel a győztes és uralkodó nemzet, vagyis a felsőbbrendű nép tagja (azt mondta: "Herrenvolk").

Megkövülten néztem rá. De Stroop részéről mindez nem volt komédia, póz vagy udvariasság. Ő egyszerűen így fejezte ki nézetét az emberek közti kapcsolatokról. A gyerekkorától belénevelt erőszak kultusz és szolgalelkűség tört felszínre benne – a vak engedelmesség elkerülhetetlen produktuma."

"A cellában folytatott szóváltás sajátos sport. Így hát én is átadtam magam ennek a szenvedélynek vagy szükségletnek egészen addig a pillanatig, amíg eszembe nem jutott Puskin egyik mondása. Azt tanácsolja, hogy némely emberekkel szemben kerüljük a disputát."

"Stroop még többször beszélt a börtönben Lona C.-ről, életének talán egyetlen szerelméről. A Mokotówban magam elé képzeltem ezt a Lonát. Bizonyára lányosan naiv volt, áttetsző és belülről sugárzó. Talán idealizáltam, de de mindenkinek joga van ábrándozni, ha jólesik. Különösen a börtönben."

"Most nyugodtabb munkája volt. Ő nem szerette az „eszeveszett” rögtönzéseket, melyekhez hasonlókat az 1932-33-as esztendők fordulata követelt.

– Lippében általában minden jól haladt – mesélte. – Csupán egyetlen dolgot vett zokon az ország lakosságának többsége, vagyis a közvélemény…

– Önök törődtek a közvéleménnyel? Ne tréfáljon! – szakítottam félbe."

"– A politikában nincsenek erkölcsi alapelvek – jelentette ki Stroop kissé zavartan."

"Ne kívánjunk az emberektől túl sokat , ne akarjuk, hogy mindenki angyal vagy hős legyen. Azt hiszem – itt Schielke elmosolyodott -. hogy az angyalok társadalma nagyon unalmas lehet, és normális ember nemigen tudna közöttük élni."

"A mindenkori valóságtól való elszakadás (nem menekülés!) egyik módszere a képzelet, az ábrándok, emlékek stb. világa volt. Mindnyájan kifejlesztettük ezt a képességünket: én (úgy vélem) nem kis mértékben. Gyakran sikerült a „fellegekben élni”, a múltban vagy a jövőben."

"Különösen feltűnt parancsnokuk harcos és odaadó tekintete; harcedzett hivatásos tisztnek látszott. Rendkívüli napiparancsot adtam ki, megdicsértem a varsói tűzoltóságot, és utasítottam az illetékeseket, hogy a tűzoltóknak dupla élelmiszer- és dohányadagot adjanak.

Schielke hirtelen hátat fordított nekünk, odalépett az ajtóhoz, elővett egy darab vásznat (zsebkendő helyett használta), és hevesen törölgette az arcát. Odamentem hozzá, mert azt hittem, hogy rosszul lett, és nem kap levegőt, ekkor láttam, hogy Schielkét rázza a nevetés.

Néhány perc múlva az őr sétára vitte Stroopot. Schielke pedig hangosan hahotázott, annyira, hogy a végén már csuklani kezdett. Egyikünk se árulta el Stroopnak soha, hogy a tűzoltóság kilencven százaléka a parancsnokukkal együtt az antifasiszta konspiráció tagja volt. Ő pedig többször hangsúlyozta a varsói tűzoltók odaadó hűségét."