Palotai Boris: Zöld dió

Ím' az első párbajos könyvem!

Olvastam én már az írónőtől, azok is nagyon tetszettek, de ez megfogott, megérintett, megszorongatott.
Az első pár oldalon mondjuk még azt sem tudtam, hogy fiú-é vagy lány a főszereplő, majd helyére kerültek a nemek és a nevek. Hősnőnk (áh, lelőttem...) 17 éves, kamasz, dacos, út- és énkereső, nem kevés cinizmussal keverve. Elvált szülők gyermeke. Mindez a szocializmus derekán. Az anyjával viharos a kapcsolata, az apjával állóvíz.
Szerintem egy lélektani regénynek is megfelel. Ugyan sokszor hadaró a stílus, elharapott, félbehagyott mondatokkal és gondolatokkal, de ez adja meg azt a hangulatot, amire azt mondom, hogy huh. Rengetegszer felpofoztam volna a csajt, vagy legalább megráztam volna, hogy nyisd már ki a szemed! De aztán rájöttem, hogy ilyenfajta megfelelési kényszerrel én is küzdöttem, csak a jellembeli különbségek miatt máshogy reagáltam le.
Hűen az egész történethez, a vége is lezáratlan. Nem derül ki, hogy akkor most hogy is lesz tovább. Azt hiszem, ez mindenkinek a saját képzeletére lett bízva.
Összességében magával ragadó könyv, bár lehet, hogy az a kategória, hogy valakinek vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem. Ezt döntse el mindenki maga. Én nyugodt szívvel ajánlom. :)

Kedvenc szösszenetek:

"Merényiről azt állítja, hogy „az egy valaki”. Szerintem egy ló. Négy nyelven beszél, és egyiken sem mond semmit."

"Azt meg kell adni, hogy olyan gondolkodós feje van. De ami kijön abból a gondolkodós fejből… Úgy látszik, útközben kap egy gellert."

"A meg nem értéshez több idő kell, mint a harmóniához. Az fix."

"Most tartalék bánatait is felszámolta, melyeket akkor szedett elő, ha kifogyott a napi panaszból. Hirtelen támadt derűje három árnyalattal világosabb a természetesnél. Félek ennyi szőke optimizmustól."

"„Tulajdonképpen mért lázadsz? Mi ellen?” Lennének érveim. Csak nem vagyok biztos bennük. Érzem, hogy valami nincsen rendben, másképp kellene csinálni, a szívemmel érzem, de annak nincs szóbősége."

"Mesél. Olyasmiket mond… a felét se hiszem el, de talán mégis igaz. Lehetne igaz is. Szívesen megismerkednék azzal a lánnyal, aki szerinte én vagyok. Profilból hasonlítok rá. De az ember nemcsak profilból áll."

"– Egyedül jobb!
– Amíg tudod, hogy keres valaki."

"– Fütyülök a pénzedre!
– Helyes. Akkor egyedül megyek nászútra. Úgy terveztem- konzervatív vagyok-, hogy együtt megyünk. Megmutatom neked a világot. Hegycsúcsokat, tengert, képtárakat, a Champs-Élisées-t… Olyan szépen kigondoltam. Útközben többször elvesznél."

"Ez a konyak befűtött. Semmi kapcsolat a fejem és a lában között. A fejem repülne, a lábam határozottan szomorú. Mutatom neki a szegfűcsokrot, rá se hederít. Így neveljen az ember lábakat!"

"Anya bedugja az ajtórésen a fejét. A hétfői fejét hordja. Hétfőtől ugyanis mindig új életet akar kezdeni."

Könyvpárbaj - Második felvonás

Igen, a cím is mutatja, új kihívás kezdődik, új könyvekkel. :D Az A-listám teljesen új lesz, a B-listával úgy határoztam, hogy átemelem az előző párbajból és hozzácsapok még hármat. Bizony, úgy döntöttem tíz kötettel indulok. :)
Szóóóóval *dobpergéééés*

A-lista:

• Paulo Coelho: Brida
• Palotai Boris: Zöld Dió
• Seamus Deane: Nyughatatlan ír lelkek
• William Dietrich: A rosette-i kő
• Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
• Kazimierz Moczarski: Beszélgetések a hóhérral
• Salman Rushdie: Szégyen
• Lev Tolsztoj: Feltámadás
• H. G. Wells: A bűvös bolt
• Jane Austin: Emma

B-lista:

• Móricz Zsigmond - Rokonok
• Szabó Magda - Abigél
• Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek
• Boccaccio - Dekameron
• Molnár Ferenc - Egy pesti lány története
• Kukorelly Endre - Tündérvölgy
• Stephen King: A remény rabjai
• Szilágyi Cs. Tibor: Harakiri
• Kurt Vonnegut: Második édenkert
• David Weiss: Meztelenül jöttem
  

Jelenet vége.

Spiró György - Csirkefej

Utolsó A listás könyvem... Érdekes volt... Spirótól láttam színházban két drámát, és olvastam a Tavaszi Tárlatot és ezek nagyon tetszettek.

A Csirkefejet nem tudom hova tenni... kicsit morbid, kicsit életszerű, kicsit fárasztó, kicsit vicces. Mindenesetre a korabeli emberi viszonyokat és hozzáállást hűen tükrözi.
Leheletnyit talán az orosz drámákra emlékeztet, folyamatosan elbeszélnek egymás mellett és az istenért se akarják megérteni a másikat... :"D
A stílusa néhol vulgáris, de hát azt hiszem ez a karakterek velejárója. Igazából egyszer érdemes elolvasni, úgyhogy hajrá! :)



Kedvenc részek:

"Törzs: [...] Te nem mutatod bazmeg, hogy be vagy szarva. Mer félnek. Ha igazoltatsz, akkor másokat. Érted. Akik nincsenek ott folyton.
Közeg: Honnan tudom?
Törzs: Mi?
Közeg: Hát hogy nincsenek ott.
Törzs: Kicsodák?
Közeg: Hát akik nincsenek ott folyton. Honnan tudom, hogy nincsenek ott folyton?
Törzs: Mert te ott vagy folyton, és látod, hogy kik vannak ott folyton.
Közeg: Ja. (Csönd.) Itt micsinálunk?
Törzs: Itt vagyunk, bazmeg. Nem csinálunk semmit.
Közeg. Ja."

"Vénasszony: Tetszik tudni, mér sújt engem az Isten? Mer nem voltam jó. Azér van minden. Nem szerettem az uramat. Ezt így most kimondom, tanár úr, mer muszáj. Nem tudtam szeretni - én erre nem is gondoltam sokáig - csak amikor aszonta, hogy a macskát jobban szeretem nála, már nem volt lába, amikor ezt mondta, akkor jöttem rá, hogy a macskát tényleg jobban szeretem nála - és azt hazudtam neki, hogy hülye, pedig nem volt hülye - ő is tudta- de láttam hogy jólesik neki - ezér is mondtam - tényleg jobban szerettem a macskámat, és őt nem szerettem."

"Vénasszony: Takarítanék nálad - ingyen, ingyen - mindennap - bevásárolok neked - nekem van időm - borzasztó sok időm van nekem - és az jó - bevásárolni - útközben - meg a sorbaállás - mindig van valami - vannak arcok - lehet nézni -
Nő: De nem, köszönöm - én így jól elvagyok -
Vénasszony: De hát mondd meg, micsináljak! Mondd meg! Mondd meg!
Nő: Jaj, istenem.
Vénasszony: Így laksz egyedül - csinos vagy - fiatal - és itt élsz egyedül - neked egy férfi kéne - szerzek neked - tudod mit, én szerzek neked.
Nő: Ne tessék. Majd én. Tele vagyok pasikkal.
Vénasszony: Ugyan, a te pasasaid - egyetlen éjszaka után otthagynak - asziszed nem látom?
Nő: Mert olyanok. Nem érdekes. Nekem jó így.
Vénasszony: Nem szabad, hogy legyen - én már tudom - én már ebbe tönkrementem - szüljél - akárkitől - minek zabálod azt a hülye óvszert - neked család kell - majd én segítek -
Nő: Hol tetszik majd keresni?
Vénasszony: Micsodát?
Nő: Hát azt a pasit. Nekem évente húsz palim van. Minimum. Legalább tizenöt. Hol tetszik majd nekem találni?"

"Törzs: Ez egy szabályos eltávozási engedély három napra. (Visszaadja a papírt Srácnak, az leteszi.) A személyi igazolványba nem szabad semmit se tartani.
Srác: Nincs benne semmi.
Törzs: Én azt nem mondtam, hogy van benne, hanem hogy nem szabad benne tartani semmit. Ezt mondtam?
(Csönd.)
Ezt mondtam?
Srác: Ezt.
Törzs: A személyi igazolványt mindig magánál kell tartsa az ember.
Srác: Nálam volt - nem volt nálam?
Törzs? Nem azt mondom, hogy nem volt nálad. Azt mondtam, hogy nem volt nálad? (Közeghez.) Ezt mondtam?
Közeg: Nem.
Törzs: (Sráchoz.) Ezt mondtam?
Srác: Nem."

Erich Maria Remarque - A Diadalív árnyékában

Nehezen sikerült hozzájutni a könyvhöz. A Tudásközpont szabadpolcán nem volt. Majd a katalógusban kutatva azt láttam, hogy a város összes többi könyvtárában megtalálható, de itt nem, mert vagy a kötészeten volt, vagy kikölcsönözve... Végül találtam egy raktári példányt. \o/

Egyébként ő nem listás könyv, de annyira magával ragadott, hogy úgy éreztem, írni kell róla.

A történet a II. világháború kirobbanása előtti időszakban játszódik, Párizsban. A főszereplő egy Ravic nevű német menekült, nem mellékesen orvos. Az elején nem tudtam mit kezdeni a karakterrel. Túl cinikus volt, túl magának való. Se múltja, se jelene, se jövője érzésem volt vele kapcsolatban. Feltűnt Joan, aki főhősünk mentett meg az öngyilkosságtól, így egyfajta felelősséget vállalva érte a továbbiakban. Egészen a könyv közepéig szerettem a karakterét. Onnantól egyértelművé vált számomra, hogy kapcsolatfüggő, manipulatív és számító. Ezután már nem kedveltem annyira.
Nos, kicsit Ravicról. Mivel menekült, ezért csak feketén dolgozhatott, annak ellenére, hogy nagyon jó szakember. De se papírja, se valódi neve... Az élete belefér egy bőröndbe. Nem hiszem, hogy bárki át akarná éni azt, amin ő keresztül ment, de szép lassan kibogozódtak a szálak, és érthetővé vált, miért cinikus és magának való. Sokszor dühös lettem azok miatt az igazságtalanságok miatt, amik felmerültek a történet folyamán. Az első gondolatom az volt, hogy hülye egy időszak. Aztán rájöttem, hogy valójában semmi sem változott az elmúlt hetven évben.
Sok olyan "Miért?" kérdés merült fel, amire nincs igazi válasz, vagy csak nagyon szubjektív... Szerelem, élet, halál, barátság, emberség, bosszú.
Nem egy hepiendes történet, nincsenek vattacukrok és rózsaszín pónik, csak pillanatnyi örömök és átmeneti boldogság, mégis úgy gondolom, hogy érdemes elolvasni. Sőt! Sok etikai kérdés és megoldás volt, amivel vagy egyetértettem, vagy nem. Ravic orvos, az a hivatása, hogy életeket mentsen. Na de milyen ár az, amit megfizetnénk egy idegen életéért? És fizetnénk-e azért, akit gyűlölünk...? Azt hiszem Ravic minden cselekedetével és gondolatával (vagy azok ellenére) a kedvenc karaktereim egyik lett. :)
A végén a sírás fojtogatott. Gyengébb idegzetűek így készüljenek. :D
És még nem volt a kezemben könyv, amiben ennyit ittak és cigarettáztak volna. Minden oldalon megittak legalább egy pohár valamit... Komolyan erős késztetést éreztem én is... :"D

Kedvenc részek:

"Ezeké a világ, ezeké a fatuskó-embereké, akik nem szeretnek senkit, akiket nem szeret senki. Olyan közömbösek, hogy a sors nem törődik velük, és élni hagyja őket, tompán, de háborítatlanul."

"– Nehéz időkben Isten mindig divatos. Még ateistákat is láttam itt imádkozni! – felelte az asszony, és erélyes mozdulattal helyreigazította bal keblét. – Maga nem imádkozott, amikor már úgy érezte, hogy a víz már az álláig ér?
– Dehogynem. Csakhogy én nem vagyok ateista. Én csak szabódó hívő vagyok."

"– Látod – mondta Ravic –, ez az ember, nem tud semmit. Nem veszi észre a láthatatlan angyalszárnyakat, melyek körülölelnek bennünket. Nem is sejti, hogy megváltoztunk. Ez a borzasztó a világban: átváltozhatsz ördöggé vagy angyallá, bűnössé, futóbolonddá, de senki sem veszi észre. Ám ha egy gomb hiányzik a ruhádról, megbámul mindenki."

"Minden porcikámban érzem, egészen megváltoztam, másképp látok, másképp lélegzem, mint azelőtt. Még álmomban is élek, a bokám és a csuklóm is másképp mozog, fogni tudok a kezemmel, és örömmel várom a holnapot, mert tudom, hogy mit akarok, az életemnek célja van megint. Bánom is én, hogy mit mondasz erre, mit gondolsz rólam! Az a fő, hogy szárnyam nőtt, és repülni tudok. Hogyne vetném bele magam ebbe a boldogságba minden meggondolás nélkül! Nem vagyok óvatos, nem félek, nem törődöm semmivel, még azzal sem, hogy te csak játszol velem és kicsúfolsz."

"Tudomásom szerint csak a régi görögök ismerték az ital és az életöröm istenét, Bakhoszt, Dionüszoszt. Cserébe nekünk van Freudunk, kisebbrendűségi komplexusunk és pszichoanalízisünk. A szerelemben visszariadunk a nagy szavaktól, de nem undorodunk a nagy szavaktól a politikában. Szánalmas nemzedék!"

Louisa May Alcott - Kisasszonyok

Eme darab is akciós szerzemény, barátnős ajánlással. ;) Igazság szerint filmben többször is láttam már és nagyon szeretem, ám írott formában eddig váratott magára. (Ritka esetek egyike, hogy a filmet láttam előbb.)

Bő 300 oldal, de egy délután alatt kiolvastam. Magával ragadó a történet, és a karakterek is - persze annak, aki szereti a XIX. századi lányregényeket. :)

A történet az amerikai polgárháború idején játszódik, a főszereplő pedig négy nővér, akiknek mindenük az anyjuk, az apjuk a háborúban, és úgy tűnik, soha semmi nem elég jó. Aztán anya finom leckéinek és az események alakulása miatt mindannyian felnőnek, vagy legalábbis elindulnak ama sárga köves úton.
A kedvenceim Jo és Lauri volt. Talán velük tudtam a leginkább azonosulni. Jo (Josephine) természete az adott időben elég... lázadónak mondható, de imádtam az ironikus stílusát. :D Laurie meg... egyszerűen cukorfalat. :D Mindkettő csökönyös és önfejű, de hatalmas szível és egyszerűen szeretni valóak.
Rengeteg tanulság van a könyvben... hogy nem a külsőségek számítanak, hanem a belső erények. Hogy ne essünk abba a hibába, hogy azért szeressenek minket, ami rajtunk van, hanem a személyiségünkért. Hogy vannak sokkal fontosabb dolgok is, mint a pénz vagy a szép ruhák, ékszerek.
És bepillantást nyerhetünk a korabeli etikettbe, szokásokba, táncmulatságokba, pletykákba. Ilyenkor néha elfog a vágy, hogy egy kicsit ott élhessek... na mindegy. Olvassátok el ti is! :D

Néhány kedvenc:

"Abban a pillanatban, hogy March néni elszunyókált, vagy vendégeket fogadott, Jo már szaladt is e csendes szobába, és falta a verseket, romantikus regényeket, történelemről, utazásokról olvasott, képeket nézegetett, ahogy egy rendes könyvmolyhoz illik."

"Tippek

Ha S. P. nem szappanozná annyit a kezét, nem késne el mindig reggeliről. A. S. kéretik nem fütyülni az utcán. T. T. szíveskedjék nem elfelejteni Amy szalvétáját. A. W. ne aggódjék amiatt, hogy a ruháján nincs kilenc pliszé."

"Vigasztalódj meg, drága lélek! A felhők mögött mindig ott a fény."

Dan Brown - Az elveszett jelkép

Ő (is) egy antikváriumi szerzemény, fél áron. Azt hiszem utána jelentettem ki, hogy ha még egy könyvet akarok venni, üssetek le. :"D

Miután kiolvastam, rájöttem, hogy Dan Brown minden könyve a következő hatással volt rám: az első 100 oldal rettentő nehezen megy, több napos rágcsálás, aztán a maradék 400-500 oldalt meg egy nap (vagy éjszaka) alatt kivégzem, mert egyszerűen nem tudom letenni. Hát most sem volt másképp.
Ismét feltűnik Robert Langdon (aki az én képzeletemben klasszisokkal jobban néz ki, mint a filmbeli Tom Hanks - ezzel persze senkit nem akarok megsérteni, de na :D), aminek örültem, mert személy szerint nagyon bírom a karakterét. A történetben utalások is vannak a korábbi történetekre, de nem hoznak olyan összefüggéseket, ami zavaró lenne annak, aki nem olvasta a Da Vinci-kódot.
A történetben egy rendkívül elszánt fanatikus keres egy jelképet, amiért mindent megtesz. Szó szerint. És Langdonunk ismét egyik bajból a másikban találja magát.
A fő szál igazából a szabadkőműves jelképeken és múlton szalad, és ami számomra érdekes volt, hogy megemlítették a 2012-es világvégét. Mert hogy akkor jön el az apokalipszis. Ám a könyv szerint az apokalipszis nem a világvégét, hanem valami új feltárulását jelenti. Ami lássuk be, megnyugtató. Ugyanakkor kicsit zavarban vagyok, mert nem tudhatom, hogy mennyi a kitaláció, és mi alapul valódi tényeken. Persze a könyv elején leírják, hogy fikció. De annyi adat és (látszólag hihető) összefüggés van, hogy valóban elgondolkodtató, hol van a határ a valóság és a kitaláció között. És ha tényleg kitaláció, akkor is minden elismerésem a szerzőnek, mert még így is rengeteg utánajárásra és olvasásra lehetett szükség.
Mint mondtam, a történet eleje kissé lassú volt, lassan is haladtam vele, aztán jött a hullámvasút. A közepe felé kis híján a falhoz vágtam a könyvet. Kisebb sokknak is nevezhetjük. :") Majd a végén jött az utolsó végső csavar, amit már "Na neee" felkiáltással fogadtam.
Összegezve izgalmas, érdekes és elgondolkodtató volt. Nem röpködtek a sziporkázóbbnál sziporkázóbb poénok, de nem is hiányoltam és nem is az a műfaj.

(Egyébként azt vettem észre, hogy mostanában a negatív karakterekkel meglepően jól kijövök - Paulo Coelho szereplőjét is ijesztően megértettem. :D)

Pár kedvenc idézet:

"Úgy élni a világban, hogy nem ismerjük a világ értelmét olyan, mintha egy nagy könyvtárban bóklásznánk, de meg sem érintenénk a könyveket."

"- Valóban adós vagy nekem egy kézirattal, Robert. Van már valami sejtésed arról, hogy mikor...
A vonal megszakadt.
Faukman a fejét ingatva bámulta a telefont. Mennyivel könnyebb lenne a könyvkiadás, ha nem volnának szerzők."

"Nekem zenélsz, Beethovennek?, gondolta Langdon, aki alaposan megtanulta ezt a leckét néhány éve Párizsban. SanGreal: Szent Grál. SangReal: királyi vér."

"A Kongresszusi Könyvtár előtti padon alvó hajléktalan szemét dörzsölve bámulta az elé táruló különös jelenetet.
Egy fehér Volvo felugratott a járdára, áthajtott a néptelen gyalogjárón és a könyvtár főbejáratánál állt meg. Egy vonzó, sötét hajú nő ugrott ki belőle, szorongva körültekintett, és amint meglátta a hajléktalant, odakiáltott: - Van egy telefonja?
Hölgyem, még bal cipőm sincs.
A nő is rájöhetett, hogy rossz lóra tett, mert futva megindult a lépcsőn a könyvtár kapujához. A lépcső tetején megragadta a kilincset, majd sorra végigpróbálta mind a három ajtót.
Zárva a könyvtár, hölgyem.
De a nőt ez láthatólag nem érdekelte. Megmarkolta az egyik nehéz, karika alakú fogantyút, hátrahúzta, majd hangos csattanással nekivágta az ajtónak. Aztán még egyszer. És újra. És újra.
Hűha, gondolta a hajléktalan, nagyon kellhet neki az a könyv."

"- Robert, a Melankólia itt van Washingtonban. A Nemzeti Galériában.
- Igen - mosolygott Langdon -, és valami azt súgja nekem, hogy ez nem véletlen. A galéria ilyenkor zárva van, de ismerem a kurátort és...
- Felejtse el , Robert, tudom, mi történik, ha beteszi a lábát egy múzeumba. - Katherine egy közeli alkóv felé vette az irányt, ahol egy asztal állt számítógéppel.
Langdon boldogtalan ábrázattal követte.
- Válasszuk a könnyebb megoldást. - Úgy tűnt, hogy Langdon professzornak, a műértőnek erkölcsi dilemmát okoz az internetet használni, amikor ilyen közel van az eredeti.

"- Mégis mit kered Darth Vader a Washington-székesegyházon?
- Volt egy pályázat gyerekeknek gonosz arcú vízköpők kifaragására. Darth nyert."

"Csak a halál élménye teszi képessé az embert arra, hogy teljességében átélje az élet nagyszerűségét. Csak ha szembe néz azzal, hogy milyen rövid idő adatott neki itt a földön, akkor érti meg, hogy miért fontos erényesen, becsülettel, embertársai szolgálatában eltöltenie azt a kevés időt."

"FOLYAM AZ IDŐ... S HAJÓI A KÖNYVEK. SOK-SOK KÖTET INDUL ÚTNAK A HÁTÁN, DE A LEGTÖBB ZÁTONYRA FUT, ÉS BETEMETI A FELEDÉS HOMOKJA. CSAK KEVÉS, NAGYON KEVÉS ÁLLJA KI AZ IDŐ PRÓBÁJÁT, ÉS MARAD FENN AZ JÖVŐ NEMZEDÉKEK ÜDVÉRE."

"Langdon egyszerre úgy érezte, hogy elnehezül a szemhéja.
- Az igazat megvallva én még azt sem tudom, hogyan kell twitterezni.
- Twistelve - nevetett Katherine."

"Arra gondolt, hogy minden kultúrában, minden országban, minden korban egy valami közös. Mindannyiunknak van teremtője. Más nevet és arcot adunk neki, máshogy imádkozunk hozzá, de Isten az univerzális állandó az ember számára. Isten a mi közös szimbólumunk... az élet azon misztériumának jelképe, amelyeket nem értünk. A régiek a korlátlan emberi lehetőségek szimbólumaként dicsérték Istent, de az az ősi szimbólum elveszett az idők során."

Ugron Zsolna - Úrilányok Erdélyben

A Nők Lapja oldalán láttam először a könyv reklámját, és akkor valami azt súgta, hogy el kell olvasnom. Ki is kuncsorogtam anyától ajándékba. :D Aztán a könyvfesztiválon sikerült dedikáltatni. És végre el is olvastam.

Nos, számomra nem egy olyan mű volt, amit nem lehet letenni. Gyakran félreraktam - részben a vizsgaidőszak miatt, részben mert volt, ami adott pillanatban jobban érdekelt.
A tartalomleírás szerint ez egy életszagú, romantikus történet az erdélyi főnemesi családfa minden ágának történetével átszőve.

Tényleg romantikus. Úgy fogalmaznék, hogy modern kori lányregény.
De hogy életszagú? Ezzel vitatkoznék. Szerintem nem olyan mindennapos, hogy valaki egy Erdélyből menekült főnemesi család sarja, hogy évente többször is hiperflancos bálokon vesz részt, dúsgazdag és überjóképű külföldi pasija van és klassz munkája a médiában. Arról nem is beszélve, hogy egy temetésen összefut egy szegről-végről rokon férfiúval, akivel hónapokig (persze ritkán találkoznak) csak nézik egymást, aztán egy hosszú hétvége már lánykéréssel végződik.

Valahogy nem tudtam beleképzelni magam egyik karakter szerepébe sem... Lehet azért, mert nem forgok ilyen körökben és hasonló tündérmese-szituációban sem volt még részem.
A cselekmény néha vánszorgott, aztán egyszer csak felpörgött és fényéveket haladtunk előre. A köztes részekről meg nem világosítottak fel és hiányérzettel küzdöttem.

Viszont sok mindent meg lehetett tudni az erdélyi magyarok múltjáról, jelenéről és jövőbeli terveikről is. És a családi történetek kifejezetten tetszettek. Egy-két nagynéni és dédimama meg néni belopta magát a szívembe. :)

Egyszer érdemes elolvasni. :)

Kedvenc részek:

"[...] Anna ugyanúgy kezelte a megvásárolható dolgokat, mint ő. Jérome-nak nem számítottak, mert soha nem tapasztalta meg a hiányukat. Ő a vanban nőtt fel. Annát viszont azért nem hozták lázba az anyagi javak, mert ő jól ismerte a hiányt - majdhogynem tegeződtek, de a hosszútávra tervezett kapcsolat és a fagyos viszony miatt végül mégsem. Anna nem sokra tartotta a hiányt. Neki soha nem volta van, úgyhogy nem is számított, ahogy Jérome-nak sem volt nincs. Ezért hát a van-volt-lesz és tagadásaik mindkettőjüknek távoliak voltak. Alig látszottak."

"[...] És ez a Kászoni ígért egy piros gumicsizmát, ha egyszer elvetődöm arrafelé, a falujába. Abban mehetek ugyanis kapálni a kertbe. Szerinte jót tenne a modoromnak. Majom. Te mit mondasz, leforgassam a kastélyokat?
- Komolyan választ vársz? Annácska, az ott egy teherautó, és nem ő van a rossz sávban..."

"Anna életében nem látott még karcsúsított fehér irhabundát férfin. Nőn sem, egyébként. Biztos benne, hogy a falubeliek sem. Mosolyog. Jól kezdődik. Ha lenne rajta napszemüveg meg aranylánc a nyakában, forradalmasítaná az R&B divatot Los Angelesben. Kastélyosok új generációja, hiába..."

"- Mi lenne, ha vennénk neked egy ilyen romot Erdélyben? Gondolom, jól lehet ott festeni. Mondjuk, festethetnék birkákat. Rózsaszín birkákat és kék disznókat. Mit szólsz hozzá?"

"- Jössz lassúzni? - mordult rá egy magas, szőke fiú.
- Én, ööööm, most nem, kösz.
- Mér'nem?
- Hát, mert most beszélgetek?
- És te? - vetette oda Katónak a kérdést a szőke, aki szerencsére, úgy tűnt, gyorsan vigasztalódott. De mert másodszor is kosarat kapott, visszament nótázni."

"Amikor kilencven-valahány évesen unokaöccsével és annak felnőtt fiával együtt az autójukat egy dupla szaltó után a sánc állította meg Marosvásárhely felé menet, és a férfiak sajgó csontjaikat tapogatva készültek kétségbe esni, Pólika csendben megjegyezte a hátsó ülésen:
- Ákos, kérem, ez egy igen érdekes parkírozás volt..."

"A borzra összefutott az egész falu, senki sem tudta, hogy miféle szerzet is az. [...] Pista bácsi volt a kettes számú agrárszaktekintély, és meg is oldotta a dilemmát, rövidre zárva, miszerint:
- Ez egy állat. Valahonnan gyün, és valahová menyen. És békibe kell hagyni, mer' valamilyen dóga vagyon."