Gerlóczy Márton: A Szabadok Testvérisége

                  "Annyit ér az ember, amennyi a bátorsága."

Ez volt az első könyvem az írótól, de nem az utolsó. Azt hiszem az első oldaltól magával rántott, és továbbsodort. Néha kivetett egy kis szigetre, hogy megrágjam magamban az olvasottakat, és már vitt is tovább.

Műfaját tekintve napló(regény?), a történetet pedig a főszereplő, és egyben a napló írójának szemszögéből ismerjük meg. És bár Bridget Jones-nál már tapasztalhattuk, hogy a napló mennyire jó alapötlet, ez mégsem annyira könnyed és gondtalan...

Vegyünk egy kis maroknyi magyar fiatalembert, akik kiábrándultak a ki hazai/európai valóságból, és elutaztak Kubába. Ott és útjuk során megismerkedtek még egy maroknyi hasonszőrűvel, és elhatározták, kalóznak állnak, maguk mögött hagynak mindent és mindenkit, megalapítják A Szabadok Testvériségét és elhajóznak Port Royalig. Ez így rendkívül izgalmasan és bátran hangzik. Mondhatni belevaló legények. Pár év alatt megszerzik az utazáshoz szükséges dolgokat, mint pénz, hajó, okmányok, és belevágnak a kalandba.

Ám azzal nem számoltak, hogy bármennyire is elegük volt a konvenciókból, a társadalomból, a hagyományokból, bizony ők is emberek. Ők is egy mini társadalmat alkotnak, ráadásul egy zárt környezetben.

Szociológiai szempontból rendkívül érdekes volt, hogy egyes karakterek jelleme hogyan változik (vagy nem), a napok, hónapok alatt. Hogyan alakulnak a kapcsolatok, barátságok a szereplők között. Nagyon sok tanulságot vonhatunk le, szinte minden oldalon akadt egy olyan mondat, gondolat, ami megakasztott, elgondolkodtatott, ráébresztett. 

Az élet bizony nem  habos torta, és a legjobb dolgokért keményen meg kell küzdeni. De közben nem szabad elfelejteni, hogy egy pillantás, egy érintés, egy mosoly vagy egy beszélgetés mennyivel többet jelenthet, mint akármennyi pénz. Hogy bizonyos dolgokat meg kell tapasztalnunk ahhoz, hogy a tanulságokat levonva tovább léphessünk. És hogy milyen sokat jelent egy emlék, amikor a túlélésért küzdünk.

Ezen kívül olyan helyekre juthatunk el, amiről az emberek 98%-a álmodozik (köztük én is :D), és ha csak a saját kis kivetítőmön is, de jó volt már kultúrákkal, szokásokkal találkozni.

Hatalmas élményt nyújtott számomra a könyv, mindenféle szempontból, és még jó pár napig fogok gondolkozni rajta. És biztos vagyok benne, hogy sok idő múlva is eszembe fog jutni egy-egy mozzanat. Talán épp azért, hogy kisegítsen.

Ami megfogott:

"Szükségem van egy arcra, egy ismeretlen tekintetre, aki barátságosan visszanéz rám a semmiből, ahonnan jövünk, és ahová tartunk." 

"Havanna omladozó városának szeretete az elmúlás elfogadása, hogy ami bomlásnak indul, az még nem rohad, csupán új helyet talál magának és átalakul. Ha minden, ami körülvesz, veled együtt öregszik, talán nem tűnik fel a saját múlandóságod sem." 

"Kuba megtaníttatta velem szeretni Európa erényeit, és felnyitotta a szememet, hogy lássam magam, miben vagyok jó és rossz európai. Megtanított rá, hogy mennyire igaz az indiánoktól ismert mondás: aki siet, maga mögött hagyja a lelkét! Aki viszont megáll – ezt már nem indiánok mondták –, azt felzabálja a múlt." 

"Körbenéztem és beleláttam az emberek lelkébe. Mert ha senki nem vett észre engem, gondoltam, akkor az én sorsom nem is lehet olyan különleges. Vagy ellenkezőleg, mindenkié az, és az a nap, amikor ott ültem a padon, csupa dráma lett. Mert így döntöttem." 

"Nem értettem, miért, de a világ, amibe cseppentem, úgy hatott rám, mint egy rehabilitációs intézet, ahol az ember, miután beadják neki a gyógyszeradagját, megkönnyebbül, és együgyű, boldog vigyorral egzisztál tovább." 

"Ahol harc folyik, ott értelemszerűen a jó küzd meg a rosszal, vagy előfordul, hogy mindkettő ugyanolyan rossz?" 

"Az ember – általános és sajnálatos módon – csak addig lelkes, amíg a kezét nyújtja valami felé, amíg erőlködik és küzd, de amint vágya tárgya elérhető közelségbe kerül és akár meg is érintheti, visszahőköl." 

"Nem tehetünk úgy, mintha a kevésbé kellemes emlékű évek meg sem történtek volna, mert múlt nélkül megcsonkul a lélek és sivár lesz a jövő." 

"Az éremnek két oldala van, bár tény, hogy egyszerre csak az egyiket látjuk, vagy ha az élt nézzük, akkor egyiket sem." 

"De ami fontosabb, hogy az utazás valójában odabent történik: az otthonodat, a múltadat és benne magadat ismered meg általa. Ezért azt javaslom, hogy indulj el. Még időben.

[…]

Indulj, utazz, láss, aztán térj haza, vagy találj rá az otthonodra, és mint egy kimerítő és felfrissítő úszás után, ülj le a seggedre, és gondold át, mit tanultál.

Én is ezt fogom tenni."