Pár éve fedeztem fel magamnak az írónőt, azóta körülbelül fél évente olvasok tőle valamit. Azért nem gyakrabban, mert engem lelkileg eléggé megnyom, rengeteg feldolgozandó gondolatot termelnek ki a könyvei. Nem volt ez másképp ezzel a kötettel sem.
1982-ben adták ezt a 15 elbeszélést, novellát tartalmazó kötetet. Ezek nem összefüggő történetek, de elképesztően átfogó képet mutat az akkori magyar társadalom mindennapi életéről. És ha jobban belegondolok, az akkori szó nem is a legmegfelelőbb, mert a felmerült problémák, tragédiák ma is relevánsak. A szereplők nagyon változatosak: fiatalok, öregek, elváltak, házasok, szegények, gazdagok, boldogtalanok.
Mindegyik történet megfogott. Valamelyik azért, mert a csonka családban felnövő gyerekek szemével láttatja a világot. Valamelyik azért, mert a házasság buktatóit, nehézségeit írja le, legyen szó megcsalásról vagy megcsömörlésről. Vagy pont azért, mert rámutat, milyen megterhelő megfelelni a társadalmi elvárásoknak és nyomásnak. Palotai Boris hihetetlen tapintattal, mégis könyörtelenül fogalmazza meg azokat a témákat, amik sok esetben tabunak számítanak még ma is (homoszexualitás, öngyilkosság, csak hogy néhány példát említsek), és nem szívesen beszélünk róla, még a hozzánk közel állóknak sem.
Bár nem egyszer megkönnyeztem egy-egy történetet, mégis azt mondom, hogy aki tudja, olvassa el. Ezt, vagy másik művét, de ne hagyja ki. Nagyon sok mindent ad a szemléletünkhöz.
És bár nagyon tetszett a könyv, mégsem tudtam annyi idézetet kiírni, mert néha az egész történet maga idézni való volt... :) Szóval tényleg, csak néhány gondolat, ami tetszett:
"Reggel anya reménykedve fordult hozzá.
– Van valakid? Másképpen fésülködsz. Nem vagyok konzervatív. Papír nélkül is el tudok képzelni komoly kapcsolatot."
"– Ez az operáció ébresztett rá, hogy minden percemet kihasználtam. Észre se vettem, hogy boldog vagyok – közölte Zsuzsival. – Úgy látszik, a boldogságnak nincs története."
"– Figyelmetlen vagyok. Önző, vén csont.
– Mit kezdenék egy férjjel, aki lesi a gondolataimat? Be se tudnám csapni. Téged becsaplak, szívem, vedd tudomásul."
"– Vegyen el, négyeske – mondta, miközben hőmérőt dugott Dezső hónaljába.
– Tréfál, Terka nővér.
– Mondjon már igent. Ne vacakoljon. Áldani fog, amiért a nyakába varrtam magam. Én ugyanis szeretem. Maga is szeret, csak nem tud róla. Príma feleség leszek, isten engem, úgy segéljen! Most pedig adok egy beöntést."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése