Szerb Antal: A Pendragon-legenda

Már nagyon régóta tervben volt az elolvasása, aztán valamiért mindig halasztásra került. De most!

Valójában egy picit a Da Vinci-kódra emlékeztetett, jó 70 évvel korábbi kiadásban. Ám határozottan megvett magának. :)

"Egyik bolond úgysem tudja kitalálni a másik bolond gondolatait."

Nézzük a történetet:

Adott egy magyar tudós, Bátky János Angliában - a magyarok mindenhol ott vannak, 1933-ban. Tudósunk a sors, vagy a véletlen, valamint műveltségének köszönhetően kapcsolatba kerül Earl of Gwyneddel. Ezzel meg is kezdődött János kálváriája a kísértetekkel, legendákkal, nőkkel és a nagyon is valóságos orvgyilkosokkal. A cselekménynek tökéletes hátteret biztosít a walesi környezet, Llanwygan.

Tudósunk a maga esetlen módján kerül egyik bajból a másikba, ám deus ex machinás segítséggel ép bőrrel megúszik mindent, sőt, fel is göngyölíti a rejtélyeket.

Nagyon jó karakterek lépnek színre: adott Bátky, a kissé szerencsétlen entellektüell; a magának való Earl; Osborne, az Earl unokaöccse, aki fél a nőktől; Cynthia, az unokahúg, a tanult várkisasszony; Maloney, a titokzatos ír világ- és sziklamászó; Lene, a porosz származású, "modern" elveket valló nadrágvadász (személyes kedvencem) és Eileen St. Claire, a végzet asszonya. És még lehetne sorolni a szereplőket, de engem ők fogtak meg leginkább.

A történet során sok mindent tudunk meg a rózsakeresztesekről, az alkímiáról, magáról a tudományokról és a hozzájuk való viszonyulásról - hűen idomulva a korhoz. 

És ismét rácsodálkoztam, hogy ebben az időszakban (1930-40-es évek) milyen mennyiségű alkoholt voltak képesek elfogyasztani... szinte minden oldalon isznak... Nem is értem, hogyan oldották meg a rejtélyeket.

Na de visszatérve a történethez, Szerb Antal nagyon jól adta vissza a brit arisztokrácia és a szereplők jellemzőit és egymáshoz való viszonyát. Bár néha kicsit úgy éreztem, hogy Bátky-nak több a mákja, mint a valós teljesítménye. :") És az indokolatlanul fel-felbukkanó angol szavakat sem értettem teljesen, hiszen általánosságban amúgy is az angol nyelv volt használatban a párbeszédek és a narráció során.

Összességében egy kiváló 20. századi alkotás, amely egyszerre krimi, kísértethistória és szerelmesregény. Na meg egy kicsit paródia. Nagyon szerettem. :)
(Plusz pont - soksoksok -, hogy sokszor vannak könyvtárban és könyvek között!)

"Egy elegáns, kisportolt fiatalember ült a helyén, és időnként zavart arckifejezéssel nézett körül. Hamar kész voltam a diagnózissal: ez az emberéletében először van könyvtárban, és úgy érzi magát, mint aki most tölti első napját az őrültek házában." 

És ha már így megfogott, gondoltam megnézem a filmváltozatot. Hááááááát... Latinovits kapta a főszerepet, akit egyébként nagyon tisztelek és szeretek, de itt valahogy nekem nem passzolt a karakterhez. És szerintem eléggé eltúlozták a tudós esetlenségét. Egyébként a filmben olyan nevek kaptak szerepet, mint Darvas Iván, Schütz Ila, Bujtor István, Halász Judit. Szóval a '70-es évek nagyjai. És ha megpróbálom 30 évvel korábbi szemmel nézni, akkor a maga nemében a film  sem rossz. És Darvas (mint Earl) és Moór Marianna (Lene) előtt le a kalappal, fantasztikusan hozták a karakterüket. Ha van felesleges 1,5 órátok, akkor érdemes megnézni, ha másért nem, hogy bővüljenek az ismeretek a korabeli magyar filmekkel kapcsolatban. :)

Kedvenc idézetek:

"Elöntött a semmihez sem hasonlítható melegség, amit mindig érzek, ha sok könyvet látok együtt. Legjobb szeretnék ilyenkor henteregni, fürödni a könyvekben, szagolni a régi könyvek csodálatos porszagát, minden pórusommal könyvet érezni."

"Amint ültem a félhomályban, veszendő apró ember az óriási könyvespolcok árnyán, visszafordult processzióban vonultak a századok. Hol vannak a Stuartok, és hol van Cromwell immár? De megmarad a könyv és az ember örökös szomjúsága."

"Milyen csodálatos dolog egy könyv! Csak ül, ül a polcon, és nem látszik rajta semmi, egy szót sem szól. Azután az ember kinyitja, és még mindig nem tud semmit, mert az ősnyomtatványoknak nincsen címlapjuk."

"És gőgös ember számára nem lehet szörnyűbb tévedés, mint elismerni, hogy tévedett: hogy a nő, akit kiválasztott magának, nem az, akinek ő látta. A szerelmi csalódás igazán nagygőgű embernek nem azért oly borzasztó, mert a mellőztetés bántja. Sokkal rettenetesebb, hogy tévedett. Hogy egy mítoszt épített, aminek a valóságban semmi alapja. És ha valakinek a gőgje olyan arányú, mint az Earl of Gwyneddé, akkor fenntartja a mítoszt minden cáfolat ellenére is, nehogy be kelljen ismernie önmaga előtt, hogy tévedett."

"Mindnyájan külön kis világot építünk magunknak a rögeszméinkből, és tökéletlen fényjelekkel próbáljuk értesíteni egymást."