Dan Brown - Az elveszett jelkép

Ő (is) egy antikváriumi szerzemény, fél áron. Azt hiszem utána jelentettem ki, hogy ha még egy könyvet akarok venni, üssetek le. :"D

Miután kiolvastam, rájöttem, hogy Dan Brown minden könyve a következő hatással volt rám: az első 100 oldal rettentő nehezen megy, több napos rágcsálás, aztán a maradék 400-500 oldalt meg egy nap (vagy éjszaka) alatt kivégzem, mert egyszerűen nem tudom letenni. Hát most sem volt másképp.
Ismét feltűnik Robert Langdon (aki az én képzeletemben klasszisokkal jobban néz ki, mint a filmbeli Tom Hanks - ezzel persze senkit nem akarok megsérteni, de na :D), aminek örültem, mert személy szerint nagyon bírom a karakterét. A történetben utalások is vannak a korábbi történetekre, de nem hoznak olyan összefüggéseket, ami zavaró lenne annak, aki nem olvasta a Da Vinci-kódot.

A történetben egy rendkívül elszánt fanatikus keres egy jelképet, amiért mindent megtesz. Szó szerint. És Langdonunk ismét egyik bajból a másikban találja magát.
A fő szál igazából a szabadkőműves jelképeken és múlton szalad, és ami számomra érdekes volt, hogy megemlítették a 2012-es világvégét. Mert hogy akkor jön el az apokalipszis. Ám a könyv szerint az apokalipszis nem a világvégét, hanem valami új feltárulását jelenti. Ami lássuk be, megnyugtató. Ugyanakkor kicsit zavarban vagyok, mert nem tudhatom, hogy mennyi a kitaláció, és mi alapul valódi tényeken. Persze a könyv elején leírják, hogy fikció. De annyi adat és (látszólag hihető) összefüggés van, hogy valóban elgondolkodtató, hol van a határ a valóság és a kitaláció között. És ha tényleg kitaláció, akkor is minden elismerésem a szerzőnek, mert még így is rengeteg utánajárásra és olvasásra lehetett szükség.
Mint mondtam, a történet eleje kissé lassú volt, lassan is haladtam vele, aztán jött a hullámvasút. A közepe felé kis híján a falhoz vágtam a könyvet. Kisebb sokknak is nevezhetjük. :") Majd a végén jött az utolsó végső csavar, amit már "Na neee" felkiáltással fogadtam.
Összegezve izgalmas, érdekes és elgondolkodtató volt. Nem röpködtek a sziporkázóbbnál sziporkázóbb poénok, de nem is hiányoltam és nem is az a műfaj.

(Egyébként azt vettem észre, hogy mostanában a negatív karakterekkel meglepően jól kijövök - Paulo Coelho szereplőjét is ijesztően megértettem. :D)

Pár kedvenc idézet:

"Úgy élni a világban, hogy nem ismerjük a világ értelmét olyan, mintha egy nagy könyvtárban bóklásznánk, de meg sem érintenénk a könyveket."

"- Valóban adós vagy nekem egy kézirattal, Robert. Van már valami sejtésed arról, hogy mikor...
A vonal megszakadt.
Faukman a fejét ingatva bámulta a telefont. Mennyivel könnyebb lenne a könyvkiadás, ha nem volnának szerzők."

"Nekem zenélsz, Beethovennek?, gondolta Langdon, aki alaposan megtanulta ezt a leckét néhány éve Párizsban. SanGreal: Szent Grál. SangReal: királyi vér."

"A Kongresszusi Könyvtár előtti padon alvó hajléktalan szemét dörzsölve bámulta az elé táruló különös jelenetet.
Egy fehér Volvo felugratott a járdára, áthajtott a néptelen gyalogjárón és a könyvtár főbejáratánál állt meg. Egy vonzó, sötét hajú nő ugrott ki belőle, szorongva körültekintett, és amint meglátta a hajléktalant, odakiáltott: - Van egy telefonja?
Hölgyem, még bal cipőm sincs.
A nő is rájöhetett, hogy rossz lóra tett, mert futva megindult a lépcsőn a könyvtár kapujához. A lépcső tetején megragadta a kilincset, majd sorra végigpróbálta mind a három ajtót.
Zárva a könyvtár, hölgyem.
De a nőt ez láthatólag nem érdekelte. Megmarkolta az egyik nehéz, karika alakú fogantyút, hátrahúzta, majd hangos csattanással nekivágta az ajtónak. Aztán még egyszer. És újra. És újra.
Hűha, gondolta a hajléktalan, nagyon kellhet neki az a könyv."

"- Robert, a Melankólia itt van Washingtonban. A Nemzeti Galériában.
- Igen - mosolygott Langdon -, és valami azt súgja nekem, hogy ez nem véletlen. A galéria ilyenkor zárva van, de ismerem a kurátort és...
- Felejtse el , Robert, tudom, mi történik, ha beteszi a lábát egy múzeumba. - Katherine egy közeli alkóv felé vette az irányt, ahol egy asztal állt számítógéppel.
Langdon boldogtalan ábrázattal követte.
- Válasszuk a könnyebb megoldást. - Úgy tűnt, hogy Langdon professzornak, a műértőnek erkölcsi dilemmát okoz az internetet használni, amikor ilyen közel van az eredeti.

"- Mégis mit kered Darth Vader a Washington-székesegyházon?
- Volt egy pályázat gyerekeknek gonosz arcú vízköpők kifaragására. Darth nyert."

"Csak a halál élménye teszi képessé az embert arra, hogy teljességében átélje az élet nagyszerűségét. Csak ha szembe néz azzal, hogy milyen rövid idő adatott neki itt a földön, akkor érti meg, hogy miért fontos erényesen, becsülettel, embertársai szolgálatában eltöltenie azt a kevés időt."

"FOLYAM AZ IDŐ... S HAJÓI A KÖNYVEK. SOK-SOK KÖTET INDUL ÚTNAK A HÁTÁN, DE A LEGTÖBB ZÁTONYRA FUT, ÉS BETEMETI A FELEDÉS HOMOKJA. CSAK KEVÉS, NAGYON KEVÉS ÁLLJA KI AZ IDŐ PRÓBÁJÁT, ÉS MARAD FENN AZ JÖVŐ NEMZEDÉKEK ÜDVÉRE."

"Langdon egyszerre úgy érezte, hogy elnehezül a szemhéja.
- Az igazat megvallva én még azt sem tudom, hogyan kell twitterezni.
- Twistelve - nevetett Katherine."

"Arra gondolt, hogy minden kultúrában, minden országban, minden korban egy valami közös. Mindannyiunknak van teremtője. Más nevet és arcot adunk neki, máshogy imádkozunk hozzá, de Isten az univerzális állandó az ember számára. Isten a mi közös szimbólumunk... az élet azon misztériumának jelképe, amelyeket nem értünk. A régiek a korlátlan emberi lehetőségek szimbólumaként dicsérték Istent, de az az ősi szimbólum elveszett az idők során."