Ugron Zsolna - Úrilányok Erdélyben

A Nők Lapja oldalán láttam először a könyv reklámját, és akkor valami azt súgta, hogy el kell olvasnom. Ki is kuncsorogtam anyától ajándékba. :D Aztán a könyvfesztiválon sikerült dedikáltatni. És végre el is olvastam.

Nos, számomra nem egy olyan mű volt, amit nem lehet letenni. Gyakran félreraktam - részben a vizsgaidőszak miatt, részben mert volt, ami adott pillanatban jobban érdekelt.
A tartalomleírás szerint ez egy életszagú, romantikus történet az erdélyi főnemesi családfa minden ágának történetével átszőve.

Tényleg romantikus. Úgy fogalmaznék, hogy modern kori lányregény.
De hogy életszagú? Ezzel vitatkoznék. Szerintem nem olyan mindennapos, hogy valaki egy Erdélyből menekült főnemesi család sarja, hogy évente többször is hiperflancos bálokon vesz részt, dúsgazdag és überjóképű külföldi pasija van és klassz munkája a médiában. Arról nem is beszélve, hogy egy temetésen összefut egy szegről-végről rokon férfiúval, akivel hónapokig (persze ritkán találkoznak) csak nézik egymást, aztán egy hosszú hétvége már lánykéréssel végződik.



Valahogy nem tudtam beleképzelni magam egyik karakter szerepébe sem... Lehet azért, mert nem forgok ilyen körökben és hasonló tündérmese-szituációban sem volt még részem.
A cselekmény néha vánszorgott, aztán egyszer csak felpörgött és fényéveket haladtunk előre. A köztes részekről meg nem világosítottak fel és hiányérzettel küzdöttem.

Viszont sok mindent meg lehetett tudni az erdélyi magyarok múltjáról, jelenéről és jövőbeli terveikről is. És a családi történetek kifejezetten tetszettek. Egy-két nagynéni és dédimama meg néni belopta magát a szívembe. :)

Egyszer érdemes elolvasni. :)

Kedvenc részek:

"[...] Anna ugyanúgy kezelte a megvásárolható dolgokat, mint ő. Jérome-nak nem számítottak, mert soha nem tapasztalta meg a hiányukat. Ő a vanban nőtt fel. Annát viszont azért nem hozták lázba az anyagi javak, mert ő jól ismerte a hiányt - majdhogynem tegeződtek, de a hosszútávra tervezett kapcsolat és a fagyos viszony miatt végül mégsem. Anna nem sokra tartotta a hiányt. Neki soha nem volta van, úgyhogy nem is számított, ahogy Jérome-nak sem volt nincs. Ezért hát a van-volt-lesz és tagadásaik mindkettőjüknek távoliak voltak. Alig látszottak."

"[...] És ez a Kászoni ígért egy piros gumicsizmát, ha egyszer elvetődöm arrafelé, a falujába. Abban mehetek ugyanis kapálni a kertbe. Szerinte jót tenne a modoromnak. Majom. Te mit mondasz, leforgassam a kastélyokat?
- Komolyan választ vársz? Annácska, az ott egy teherautó, és nem ő van a rossz sávban..."

"Anna életében nem látott még karcsúsított fehér irhabundát férfin. Nőn sem, egyébként. Biztos benne, hogy a falubeliek sem. Mosolyog. Jól kezdődik. Ha lenne rajta napszemüveg meg aranylánc a nyakában, forradalmasítaná az R&B divatot Los Angelesben. Kastélyosok új generációja, hiába..."

"- Mi lenne, ha vennénk neked egy ilyen romot Erdélyben? Gondolom, jól lehet ott festeni. Mondjuk, festethetnék birkákat. Rózsaszín birkákat és kék disznókat. Mit szólsz hozzá?"

"- Jössz lassúzni? - mordult rá egy magas, szőke fiú.
- Én, ööööm, most nem, kösz.
- Mér'nem?
- Hát, mert most beszélgetek?
- És te? - vetette oda Katónak a kérdést a szőke, aki szerencsére, úgy tűnt, gyorsan vigasztalódott. De mert másodszor is kosarat kapott, visszament nótázni."

"Amikor kilencven-valahány évesen unokaöccsével és annak felnőtt fiával együtt az autójukat egy dupla szaltó után a sánc állította meg Marosvásárhely felé menet, és a férfiak sajgó csontjaikat tapogatva készültek kétségbe esni, Pólika csendben megjegyezte a hátsó ülésen:
- Ákos, kérem, ez egy igen érdekes parkírozás volt..."

"A borzra összefutott az egész falu, senki sem tudta, hogy miféle szerzet is az. [...] Pista bácsi volt a kettes számú agrárszaktekintély, és meg is oldotta a dilemmát, rövidre zárva, miszerint:
- Ez egy állat. Valahonnan gyün, és valahová menyen. És békibe kell hagyni, mer' valamilyen dóga vagyon."