Tim Davys - Halállista

Brigi keltette fel a figyelmemet a könyv iránt. Plüssállatok és krimi. Unalmasnak egyáltalán nem hangzik. Aztán megláttam a borítót... Napszemüveges maci halántéknak szorított pisztollyal, a háttérben golyólyugatta fal. Egyszerűen kellett.

Körülbelül két hete kezdtem, de itthon valahogy nehezen haladtam vele. Az utolsó harmadot viszont a pesti vonatút fele alatt befejeztem. Mondjuk hozzá kell tenni, hogy akkor kezdett igazán izgalmassá is válni.

Egy picit a történetről és a könyvről.
Egyrészt fejezetekre van osztva (első, második, stb.), van olyan, hogy Alkony 1, 2, stb., és vannak olyan fejeztek, melyeket egy szereplő nevével láttak el, és ahol az adott karakterről tudunk meg valamit. Ez számomra újdonság volt, nem emlékszem, hogy valaha láttam volna ilyet.



Szóval... a történet főszereplője egy medve, Erik. Egy simlis múlttal rendelkező reklámzseni. A múltja miatt zűrbe és választás elé kerül, ezért összehívja a régi bandáját, hogy véghez vigyék a tervet. Döntési kényszerhelyzetekből nincs hiány: szerelem vagy család, szerelem vagy élet, barátság vagy információ.
Az elején nem fogott meg annyira a történet maga. Elég laposnak és átlagosnak tűnt. Aztán mint mondtam, beindult, és olyat csavartak a történeten, hogy pilláztam.

Ami még rendkívül furcsa, érdekes és egyben muris volt, az az, hogy egy pillanatra sem engedte a szerző, hogy elfelejtsük, itt bizony plüssökről van szó. Gondolok itt olyanokra, mikor megcsillan a kíváncsiság az állatka gombszemében, vagy vér helyett vattadarabok hullanak belőle.

Mindenképpen érdemes elolvasni, már csak azért is, mert kuriózum a maga nemében.

Néhány sor a könyvből:

"- Te mindig annyira szeretted a sportot, életem - mondta elérzékenyülve Lali. - Mindig szerette a sportot. Emlékszem, egyszer... nem... nem... Nem emlékszem. Tom-Tom idétlen röhögésben tört ki. - Nincs menekvés - folytatta Erik a monológját. Előbb vagy utóbb vége. Ennyit tudunk. - Az a kérdés, hogy az előbből tudsz-e utóbbat csinálni - jegyezte meg Kígyó."

"A hatalom nem a birtoklás, a hatalom az irányítás."

"Semmi sem elégítette ki jobban, mint amikor sikerült egy ellenálló plüssállatot érdekeinek szolgálatába állítani. Ekkor átjárta a hatalom mindennél bódítóbb és mindent legyőző, részegítő ereje. Aztán az élet másról sem szólt, mint ennek a részegítő érzésnek újbóli és megismétlődő megtalálásáról."

"A gonoszon gondolkodva három archetípust határoztam meg a pontosság kedvéért. [...]
Az archetípusok szimbólumok. Nincs egyiknek sem egy plüssállat megfelelője, akiről mintáztam volna.

Az első a Diktátor. Elméletben mindig gonosz, de a gyakorlatban soha. [...]
A Diktátor annyira soha nem ereszti le a tekinteté, hogy meg kellene látnia önmagukért való tervei következményeit.

A második archetípus, amit meghatároztam, a Szadista.
A Szadista az a plüssállat, amelyik lélekben és szellemben pontosan tudja, hogy amire vágyik, az gonosz. Ennek ellenére képtelen ellenállni. A Szadista cselekedeteinek egyetlen célja van. Kielégülést keres. Az érzéseiben és az érzéseiért él. [...]

A harmadik és végső archetípus a legritkább. Mégis erre utalnak a legtöbbször , ettől félnek a legjobban. Én tudom, hogy miért. Pszichopatának azt hívom, aki a három közül a legtöbb gonoszságot tapasztalta meg. [...]
A Pszichopata az a kedves nagymama, aki titokban lepkéket fog és öl meg.
A Pszichopata az az irodai patkány, amelyik éjjel a saját lábát rágja.
A Pszichopata az a tömeggyilkos, akiről az újságban olvasunk, és aki nem hagy nyugodni minket a rémálmainkban.
A Pszichopata sem gonosz.
A Pszichopata beteg."

"A klasszikus probléma, hogy mennyire gonosz az a szándék, ami jótetthez vezet. Ezt az érvelés meg lehet fordítani. Meg lehet kérdezni, hogy mennyire jó az a jó szándék, ami gonosz cselekedethez vezet."

"Néha nem tudjuk, hol a helyünk az életben. Vannak, akik napjában többször is ezt érzik, mások egész életükben csak párszor. Ez egy fajta egzisztencialista vákuum. Egy gondolatmenet, ami akkor kel életre, amikor fizikai és érzelmi igényeinknek többsége kielégült. Annak ellenére unatkozunk, hogy boldognak kellene lennünk. Nincs kapcsolatunk az élettel, úgy érezzük, nem tartozunk sehova, és azt kérdezzük magunktól: ennyi lenne az élet? És kész?"