Seamus Deane: Nyughatatlan ír lelkek

Rövid időn belül ez volt a harmadik könyv, amit Írországgal kapcsolatban olvastam. Már régóta vonz a táj, szóval úgy döntöttem, hogy ez egy jel, és Erdély után Írország lett a következő "ide mindenképpen elmegyek"-hely.

A történetbe a 40-es években lépünk be, és egészen a 60-as évekig követhetjük nyomon egy család történetét az egyik gyerek szemén keresztül. Több generáció kapcsolódik össze, több személyes katasztrófa derül ki, és valahol mindegyik egymásba fut, vagy ugyanott kezdődött, vagy ugyanott van vége. Nehezítő tényezők a sajátságos ír politika, a rendőrség és az egyház kapcsolata, az angol-ír ellentét, valamint a vallásosság és a babonák, "pogány" elemek különös keveredése. 

Nagyon tetszett a könyv, és ahogy kibontakoztak a karakterek, hogy a család egyes tagjai hogyan őrzik és dédelgetik a titkaikat. A félelem és a vágy, hogy kiderüljenek és megszabaduljanak tőlük az egész történetet átszőtte. És ezeket a rejtélyeket egy kisfiú próbálja meg kibogozni, a nagyszülők, rokonok, barátok történetei alapján, és mint egy mozaikot, úgy rakosgatja össze az információfoszlányokat. Közben a múlt árnyéka egyre nagyobb árnyékot vet vagy eltűnik, a kisfiú felnő, de hogy kiderülnek-e az elhallgatott dolgok, annak már mindenkinek magának kell utána járnia.

Paulo Coelho: Brida

Nagyon szeretem Coelho könyveit, bár azokkal, amik ennyire spirituálisak, kevésbé tudok azonosulni.Valahogy nem tudom elkapni a szálat, viszont érdeklődve olvasok azokról a dolgokról, amiket leír. Mert érdekesek, ez kétségtelen. Nem vagyok vallásos, bár ateista sem. Hiszem, hogy van egy felsőbb hatalom, ami irányítgatja a világunkat, néha közbelép, néha megfeledkezik a kis hangyáiról. Ha őszinte akarok lenni, tetszik az a dolog, amiben Brida hisz, egyáltalán az, ahogy megfogalmazzák a teremtés és Isten körüli kérdéseket. Sokkal emberközelibbnek érzem, mint mondjuk néhány katolikus értelmezését.

Sok gondolat megragadt bennem, amit szerintem bárki tud alkalmazni, függetlenül attól, hogy miben, kiben és hogyan hisz. A lényeg úgyis az, hogy legyen valami, amiből erőt meríthetünk, ha elbizonytalanodunk, nem?

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Régóta ez volt az első olyan könyv, amit nagyon lassan és kínkeservvel olvastam. Láttam részleteket a musicalből, emiatt gondoltam, hogy listára teszem, mert jó történetnek ígérkezik.

Hát öhm... Az első 100 oldal hetek alatt gyűrtem le, a maradék 400-at ma, de csak azért, mert már nagyon idegesített, hogy sehogy sem haladok vele. Ez 546 oldal bőven belefért volna 250-be is.

Személy szerint rettenetesen idegesített a főszereplő lány. Nem is rémlik, hogy megnevezték volna egyszer is, ami azért elég furcsa, tekintve, hogy mégiscsak ő áll a középpontban, az ő szemszögéből ismerjük meg az eseményeket.

Mindenesetre nem tudtam egy hullámhosszra kerülni a hölgyeménnyel. Pedig 23 éves (mint én), nem elit körülmények között nőtt fel (én sem), és akadnak problémái az önbizalommal (nekem is). 

Na de kérem... A történet háromnegyedéig úgy viselkedik, mint egy 16 éves, vagy egy gyerek. És csodálkozik, hogy még a férje is gyerekként kezeli, hogy nem veszik komolyan, hogy nincs szava.