Ím' az első párbajos könyvem!
Olvastam én már az írónőtől, azok is nagyon tetszettek, de ez megfogott, megérintett, megszorongatott.
Az első pár oldalon mondjuk még azt sem tudtam, hogy fiú-é vagy lány a főszereplő, majd helyére kerültek a nemek és a nevek. Hősnőnk (áh, lelőttem...) 17 éves, kamasz, dacos, út- és énkereső, nem kevés cinizmussal keverve. Elvált szülők gyermeke. Mindez a szocializmus derekán. Az anyjával viharos a kapcsolata, az apjával állóvíz.
Szerintem egy lélektani regénynek is megfelel. Ugyan sokszor hadaró a stílus, elharapott, félbehagyott mondatokkal és gondolatokkal, de ez adja meg azt a hangulatot, amire azt mondom, hogy huh. Rengetegszer felpofoztam volna a csajt, vagy legalább megráztam volna, hogy nyisd már ki a szemed! De aztán rájöttem, hogy ilyenfajta megfelelési kényszerrel én is küzdöttem, csak a jellembeli különbségek miatt máshogy reagáltam le.
